Erre számíthat, ha vonatra, buszra vagy metróra száll húsvétkor
2023. április 06. 11:30
Mutatjuk, mire érdemes figyelniük a tömegközlekedéssel utazóknak a tavaszi szünetben és azon belül a húsvéti hosszú hétvégén.
2023. április 06. 11:30
p
0
0
6
Mentés
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok és a BKK közlekedési rendje is.
Így alakul a vonatok menetrendje
A MÁV-START járatai
április 6-án, a tavaszi szünet első napján a pénteki,
7-én a szombati,
8-án és 9-én az ünnepnapi,
10-én a vasárnapi,
11-én pedig már a munkanapi menetrend szerint közlekednek.
A közlekedési társaság arra figyelmeztet, hogy az utasforgalom ezekben a napokban jelentősen megnövekedhet, ezért érdemes mielőbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást.
Tavaly a húsvéti időszakra közel nyolcszázezren váltottak vasúti menetjegyet, s ebben a számban a bérlettel utazók nincsenek benne. Ezért idén is a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatokhoz a lehetőségekhez képest egy-két kocsival többet kapcsolnak a helyjegyek elővételi vásárlásától függően a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza közötti Nyírség InterCity vonatokhoz, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest között közlekedő Tokaj IC-khez, a Budapest–Nagykanizsa közötti Tópart IC-khez, a Budapest–Keszthely közötti Balaton IC-khez, a Budapest–Cegléd–Szeged viszonylatú Napfény IC-khez és a Budapest–Tapolca vonalon közlekedő egy-egy sebesvonathoz.
A buszközlekedés is változik
A Volánbusz járatai
április 6-án a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján,
7-én, nagypénteken a munkaszüneti napon,
8-án a szabadnapon,
9-én, húsvétvasárnap a munkaszüneti napon,
10-én, húsvéthétfőn pedig a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok.
Egyes településeken a helyi járatok az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek. A részletek, valamint az áruházakat érintő járatok közlekedésének változásai a Volánbusz honlapján érhetők el.
A tavaszi szünetben minden általános iskolás, aki a jegyvásárlás során felmutatja világoskék Kajla útlevelét, valamint a diák- vagy a személyi igazolványát, korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz, valamint a GYSEV belföldi helyközi járatain.
Budapesten is érdemes előre tájékozódni a BKK-menetrendről
A húsvéti hosszú hétvégén és az iskolai tavaszi szünet napjain a fővárosban is érdemes előre tájékozódni arról, hogy melyik nap milyen menetrend szerint indulnak a BKK járatai. Budapesten és az elővárosi kék autóbuszokon
április 6-án, csütörtökön az iskolaszünetben érvényes, pénteki munkanapi menetrend;
7-én, pénteken az ünnepnapokon, illetve a munkaszüneti napokon érvényes menetrend;
8-án, szombaton a szombati napokon érvényes menetrend;
9-én és 10-én, vasárnap és hétfőn az ünnepnapokon, illetve a munkaszüneti napokon érvényes menetrend;
11-én, kedden pedig az iskolaszünetben érvényes, munkanapi menetrend szerint közlekednek a járatok.
Így jár az M3-as metró a húsvéti hosszú hétvégén
A húsvéti hosszú hétvége ideje alatt, nagypéntektől húsvét hétfőig az M3-as metró egész nap a hétköznapi rend szerint a teljes vonalon, Kőbánya–Kispest és Újpest-központ között jár. A Lehel téren és a Nagyvárad téren nem állnak meg a szerelvények, ezekre a helyekre az M14-es (Nyugati pályaudvar–Lehel tér), illetve az M30-as (Népliget–Nagyvárad tér) pótlóbusszal vagy egyéb járatokkal lehet eljutni.
Tízpontos vállalást tett Lázár János építési és közlekedési miniszter az állami közösségi közlekedés színvonalának javítása érdekében. Elhangzott többek között, hogy júniustól nagyobb késésnél visszatérítik a jegyárak felét, de a tárcavezető arra is ígéretet tett, 2026 nyaráig minden második mozdony korszerű lesz. Mutatjuk a részleteket!
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az NB I következő öt fordulójának menetrendjét.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 6 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2023. április 06. 12:38
Arra számítok, hogy ha a pohosék maradnak, akkor te sohase fogod hivatalosan megtudni, ki a Tóni, ki a Barbara, ki az az Ádám, és a jóminiszterasszony piszkos ügyeit se tárják eléd.
Tényleg ezt választottad 2022-ben?
(Ja, igen!
A gyurcsányi se kell....)